Ha énekelek, kapsz egy darabot a lelkemből!
Ha énekelek, megszűnik minden gond baj arra a kis
időre, és a világ akkor olyan, mint amilyennek
szeretném ha lenne!!..
"A zene lelkünkben olyan múltat kelt életre, amelyet mi magunk sem ismerünk, lelkünkben a szenvedésnek oly sejtését ébreszti föl, amelyről könnyeink sem tudnak semmit..."
Szavaink még hazudhatnak, de énekünk soha. Nem véletlen, hogy szózenénk, hangszínünk, hanglejtésünk a legfõbb árulónk. Sohase a szavak értelmét figyeljük, ha meg akarjuk ismerni, érteni a másik embert, hanem szavainak zenéjét, ezt a hétköznapi, folytonos éneket, lelkének hangjait. Az éneklés öngyógyító hatása kivételes. Énekelni mindig úgy kell, ahogy rigóink vagy gyermekeink teszik, szépen és szabadon. Ne törõdjünk azzal, hogy olykor egy-egy hang hamis, megbicsakló, esetleg nyers, nehézkes. És amikor énekelünk (de csak akkor), ezt az egész „tudományt” el kell el felejteni, csak a hangokra koncentrálni, meg arra az érzésre, amit ki akarunk fejezni. Akkor minden nagyon szép lesz, akkor újra és újra átéljük:
„Canto, ergo sum” – Énekelek,tehat vagyok.
